Lakossági oldal:

sp1t sp3t spk2t spp8t sptr11t

Páclé készítése:

1l víz (felforralt majd lehűtött)
10 dkg pác-só
1,5 dkg kristálycukor

Bekevert speciális pác-sót rendeljen Társaságunktól, natúr illetve fűszeres kivitelben.
Az M+M adalékot ajánljuk a húskészítmény jobb összetartása céljából.


Füstölt csülök préssonka:

Előkészítés:
A sonkaprés méretének megfelelő kicsontozott füstölt húst készítünk elő. A sonkaprésben oly módon helyezzük bele, hogy a csülök bőrével a prés alsó felét kibéleljük, majd a színhús darabokat ebbe helyezzük. A maradék bőrrel a tetejét betakarjuk. A prés fedelét felhelyezzük és rögzítjük.

Főzés:
A főzővízbe kb. két evőkanál kristálycukrot teszünk, és kb. három órán át főzzük 80C-os vízben úgy, hogy a víz a sonkaprést ellepje. Főzés után a présben hagyjuk kihülni(kb. 5-6 óra). A teljes kihülés után a sonkaprés bontható, a sonka a vágólapra borítható és szeletelhető.

A sonka elkészítése lépésről-lépésre:



Stefánia vagdalt (sütőben készítve):

Előkészítés:
A sonkaprés méretének megfelelő mennyiségű darált húst készítünk elő.
SP-3T típusnál:
- 1,5 kg darált hús
- 2 db zsemle
- 2 db nyers tojás
- só, bors, fűszerek, hagymakrém, fokhagyma ízlés szerint

Sütés:
A prés aljába két csík bacon szalonnát helyezünk. A jól összekevert darált hússal a prést egyharmad részig töltjük. 3-4 db főtt tojás berakása után a többi vagdalt keveréket is a présbe rakjuk.
A tetejére két csík bacon szalonnát tegyünk. A prés fedelét felhelyezzük, majd a rugók enyhe összenyomásával a rögzítő karokat rögzítjük. A sonkaprést sütőbe rakjuk és alá tepsiben egy ujjnyi vizet teszünk ( az esetlegesen kifolyó zsír felfogása végett) A sütést kb. 1,5 - 2 órán át végezzük. Sütés után a fedél oldását követően a prés alját visszahelyezzük a sütőbe, hogy a vagdalt teteje szép barnára piruljon. A présből kiborított vagdalt ízlésesen tálalható és szépen szeletelhető.


Kalácska fedeles formában:

Hozzávalók:
- 40 dkg liszt
- 40 dkg kristálycukor
- 6 tojás sárgája
- fél pohár hideg tej
- másfél evőkanál rum
- 1 cs. Sütőpor
- 20 dkg olvasztott vaj
- 6 tojás fehérje habbá verve

Elkészítése:
40 dkg kristálycokrot és a 6 tojás sárgáját jól kikeverem. Hozzáadok fél pohár hideg tejet, (a langyos csomósodik) és a másfél evőkanál rumot. Újra jól összedolgozom, majd lassan hozzáadom a 40 dkg lisztet, melyben előzőleg elvegyítettem az 1 csomag sütőport, és 25 dkg olvasztott vajat. A tésztát simára dolgozzuk. Végül a 6 tojásfehérjéből készült kemény habot összekeverem a tésztával. A gyorsan szétterülő masszát a formába öntöm és ráhelyezem a fedőt.
Előmelegített sütőben, először nagy lángon sütöm kb. 10 percig, majd középmeleg sütőben még körülbelül háromnegyed órát. Ezt követően leveszem a fedőt és így sütöm aranyszínűre a kalácsot( egy vékony tű vagy hústű beleszúrásával ellenőrizhetem, hogy megsült-e a közepe is). Ha elkészült gyúródeszkára borítom. A teljes kihűlésig többször átforgatom egyik oldaláról a másikra, hogy párásodás nélkül hűljön ki. Vékony szeletekben lekvárral, csokoládéöntettel, vagy csak úgy önmagában is élvezhető.


Tojásos-sonkás pástétom (12 személyre)

Hozzávalók:
- 70 dkg csirkemell (bőr és csont nélkül)
- 2 dl tejszín
- 2 tojásfehérje
- só, bors
- 1 mk. morzsolt kakukkfű
- 1 kis csokor petrezselyem
- diónyi vaj
- 20 dkg főtt vagy gépsonka szeletben
- 8 kemény tojás

Elkészítése:
A csirkehúst kisebb darabokra vágjuk, elektromos aprító gépbe tesszük. Hozzáadjuk a tejszínt, a tojásfehérjét, ízlés szerint sót borsot, és péppé-habbá turmixoljuk. Tálba szedjük, hozzáadjuk a kakukkfűvet és a finomra vágott petrezselymet, összekeverjük. Egy kb. 2 l űrtartalmú, négyszögletes sonkaprés alját vékonyan kivajazzuk, és kibéleljük a kissé egymásra csúsztatott sonkaszeleteket úgy, hogy a szélek túllogjanak a forma peremén. A massza felét a formába símítjuk, kanálháttal kicsi árkot mélyítünk a közepébe. A kemény tojásokat meghámozzuk, a végüket levágjuk, és hosszanti irányban egymáshoz illesztve a massza tetejére nyomkodjuk őket. ( A tojásvégeket belereszeljük a masszába). A tetejükresimítjuk a maradék masszát, felhajtjuk a sonkaszeleteket, és befedjük a sonkaprés fedelével. (szorítani szükségtelen). A formát mély tepsibe tesszük, felöntjük annyi meleg vizzel hogy a forma derekáig érjen, és előmelegített sütőben, közepes tűznél ( 180 C) 40 percig gőzöljük. A sütőből kivéve a tetejét rászorítjuk, tömörítjük, saját levében hagyjuk kihűlni. Tálaláskor deszkára borítjuk, fél cm vékony szeletekre vágjuk, felkarikázott kemény tojással, fodros salátával díszítve előételként, de bőséges friss, saláta kiséretében pompás főétel is lehet.

Megjegyzés: Készíthetjük pulykamellből is, sőt némi "sonkatörmeléket" is adhatunk a masszához, ettől még ízletesebb lesz.


Ha Ön szeret kísérletezni a konyhában és összeállít egy egyedi receptet, amelyet a nálunk vásárolt termékben készít el, akkor azt juttassa el hozzánk és névvel ellátva belerakjuk az M+M receptgyűjteménybe.

Véleményüket termékeinkkel és Web lapunkkal kapcsolatban szívesen fogadjuk az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Termékeinkre 5 év garanciát biztosítunk.

 

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.